fbpx

Veszélyes blogolás

priceless
Csütörtök este lefényképeztem a vacsorámat. Aal, azaz angolna volt, gondoltam megmutatom az ego-blogom olvasóinak. A kollégáim persze rögtön érdeklődtek, hogy miért fényképezem az ennivalót. Én pedig, ahogy szoktam, egyre lelkesebben meséltem arról, hogy mennyi blogot írok és ez milyen klassz dolog. Ahogy mindig, az első reakció most is az volt “De mondd csak, nem veszélyes így kitárulkozni az interneten?”

Mielött valaki blogolni kezd, a legfontosabb, amit mindenképp tudnia kell, hogy egy blog írója nem árul el semmit, amit nem akar elárulni. Senki nem kényszeríti a bloggert arra, hogy számára intim vagy kínos részleteket áruljon el magáról.

Emelett jó tudni, hogy a komplex blog nem a blogírás egyetlen formája. Egy szakmai (tematikai) blogban a fókusz a szakmai tartalmon van, az író személye kizárólag a szakmai tudása, hozzáértése szempontjából érdekes.

A kérdés ettől függetlenül jogos. Veszélyes-e az interneten a nyilvánosság elé tárni magunkat? Közéleti személlyé válunk-e, ha életünk minden részletét megosztjuk másokkal?

Biztonság – ha mégis olyan intim és kínos részleteket akarunk elárulni magunkról, amiket ismerőseink elött nem akarunk felvállalni, akkor megtehetjük ezt anonym módon is. Hosszú távon, ahogy nő az olvasottság, egyre nehezebb ezt az anonymitást megtartani. Egy bloggertalálkozó, egy Nagy Bloggerkönyv (HVG), egy véletlen “elszólás” elárulhatja az írót és máris fennáll a kapcsolat az ember és a leírt gondolatok között.

Hallgatóság – az ember másképp beszél a főnökével, a kollégájával, az ismerőseivel, a barátaival, a családjával. Vannak dolgokat, amiket semmiképp se mondana a főnök szemébe, de talán még a munkatársakkal se osztaná meg. Vannak dolgok, amiket a családjával nem akar megosztani és persze vannak, amiket senkivel azok közül, akiket személyesen ismer, de a világba akarja kiáltani a mondanivalóját. Egy blog hallgatóságát nem lehet meghatározni. Van, amikor egy blogtalálkozón derül ki, hogy bizony a kolléga nem csak ír blogot, de olvassa is a miénket. Ha szidjuk a munkahelyünket, a főnököt, ha titkokat árulunk el a magánéletünkből, ez akár kihatással is lehet az életünkre – és ez csak egy példa arra, hogy mit jelenthet az, ha nem csak a célzott hallgatóság olvassa a blogot.

Priceless – bulizni jó. Néha elvéti az ember a mértéket és ilyenkor előfordul, hogy olyan dolgokat mond, tesz, amiket józan, vagy kevésbé emelkedett állapotban nem tenne. Az ember megtartja magának, elmeséli a barátainak és egy jót nevet rajta. Ahogy múlik az idő, a szó elszáll, egyre kevesebbszer merül fel a téma, míg végkép eltűnik a sűllyesztőben. Ha erről azonban a személyéhez köthető blogban ír, netán fényképet közöl róla, akkor ez közel egyenértékű azzal, mintha valamit az örökkévalóságnak alkotott volna. Köszönhetően a nyilvános közösségi hálózatoknak, a blogoknak, megosztott képtáraknak, a keresőmotoroknak bárki informálódhat erről. Ez lehet a leendő férj, feleség, munkaadó, üzlettárs. Vajon mit szólna leendő (meglévő) hitvesünk, ha egy félre nem érthető helyzetben látna bennünket viszont az interneten? Lehet semmit, de lehet, hogy néhány kínos kérdést kell megválaszolnunk.

Stílus – van egy kedves barátom, aki néha kellemetlen helyzetbe hoz. A munkahelyén öltönyös, kosztűmös emberekkel tárgyal, a magánéletben ezért szereti szabadon kifejezni magát. Ami a szívén, az a száján, a megfelelő hangulatjelző szavakkal tarkítva – hallja az egész utca. Felelősségteljes beosztása révén nem biztos, hogy előnyére vállna, ha a róla kialakított képet ez a magánéletbeli stílus színesítené.

Mások – lehet, hogy a bloggert nem zavarja, ha ország-világ elött kitárulkozik. Amikor másokról ír, akkor az ő magánéletüket még óvatosabban kell kezelni. Lehet, hogy ami nekünk vicces, az neki kínos. Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy barátainkat hogyan érintené, ha elmondunk róluk egy történetet, akkor kérdezzük meg őket. Még akkor is, ha nem névvel, címmel tesszük ezt, elképzelhető, hogy egy speciális történet felismerhetővé tenné őket. Tartsuk tiszteletben, ha nem akarnak a blogunkon szerepelni.

Biztos mindenkivel megesett már, hogy szülőkkel társaságba mentek. Ilyenkor előkerülnek a “pelenkáskori” történetek, meg az ovódából. Ki milyen hülyeséget csinált, amit ma már nyilván nem tennénk, és rettentő kínos, hogy a “fölnőttek” arról beszélgetnek, hogy mikor pisilt utoljára pelusba az ember. Az utóbbi időkben egyre többen foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy mit fognak szólni a gyermekek ahhoz, amikor 10 év múlva szembesülnek azzal, hogy szüleik mit írtak róluk. Ráadásul az örökkévalóságnak.

Nyilvánosság – csak azért, mert többen (sokan) olvashatják a blogunkat, még nem leszünk közéleti szereplők. Nem fognak paparazzik követni, nem vonatkozik ránk az üvegzseb törvény és megmarad a magánélethez való jogunk is. Erről önkéntesen lemondhat bárki, amikor esküvői fotókat, saját bébifotókat stb. tesz fel a blogjába.
Barack Obama

Összegzés

Summa summarum elegendő, ha a józan paraszti eszünkkel közelítjük meg a blogírást is. Szerintem egyszerűbb a “nem írok le semmit, ami kínosan érint, ha én írom a blogot”, vagy a “nagyon titkos, hogy ki vagyok, ezért sehol nem használt nick alatt írok le mindent, és blogtalikra se megyek el” elvet követni, mint később azon bánkódni, hogy az internet mindent tudó emlékezete megőrizte minden tartalmunkat.

Varsányi Martina

Mindenről írunk, ami blog.

Click Here to Leave a Comment Below

Leave a Comment:

​​​A blogodból milliós üzlet - ingyenes tanfolyam!

%d blogger ezt szereti: