fbpx

A blogger, a szakember és a tanácsadó

Bánó (seo.blog.hu) a fenti felvetésből kiindulva azt a tézist állította fel, hogy szerencsésnek mondhatják magukat azok az emberek, akik a három szerepkörből (blogger, szakember, tanácsadó) kettőnek mesterei.

(Attól hogy) szakmai részterületen olvasott blogger, még nem lesz jó szakember. Attól, hogy valaki jó szakember, még nem lesz jó tanácsadó. Attól, hogy valaki jó tanácsadó, nem lesz se jó szakember, se jó blogger.

A kérdést máskép is meg lehet közelíteni. Az alábbi scenariókban feltételezem, hogy egy adott személy egy dologban jó, a másik kettőben nem.

A blogger.

Ő az, akit jó kifejezőképességgel áldott meg a sors. Rendszeresen és szívesen ír, ráadásul érthetően. Ismeri a közösségi média adta lehetőségeket, és valamilyen szinten részt vesz a közösségi hálózatok életében.  Bloggerünk épp az iskolapadból kikerülve, szakmaváltás vagy csak egy hobbija kapcsán olyan téma iránt kezd érdeklődni, amivel korábban nem foglalkozott, abban tapasztalata nincs.

A blogger új blogba kezd, mert egyrészt ez egy jó mód arra, hogy új ismereteit még jobban elmélyítse: az írással ismételje a tanultakat, amihez előtte a saját nyelvére le kell fordítani, hogy érthetően tudja azt tovább adni.

A blogger ekkor még semmiképp sem szakember, viszont naponta foglalkozik azzal a területtel, amit korábban nem ismert. Bizonyos, a téma szakemberei által betonba öntött dolgokra új szemszögből tekint rá, ezzel új gondolatok, friss vért hoz a közösségbe.

Azáltal válik szakemberré, persze nem egyik napról a másikra, hogy rendszeresen foglalkozik az új témával, szélesíti és elmélyíti ismereteit, azokat a gyakorlatban kipróbálja – akár ír erről blogot, akár nem.

A szakemberek nem mindig tanácsadók, ám bloggerünk attól jó blogger, hogy érthetően fejezi ki magát. Szakemberek között ritkaság, ha valaki a civil réteg számára érthetően tud egy témáról úgy értekezni, hogy azzal ne elriassza az érdeklődőket, hanem inkább azok érdeklődését is felkeltse, akik eddig nem érdeklődtek a téma iránt.

Ahogy “felnő” a blog, a bloggerből szakember lesz, úgy változik szép lassan az olvasóközönsége. A téma mélyebb ismerete által egyre inkább a többi szakembert vonja maga köré, akikben előbb utóbb kérdések merülnek fel. Ebbe beletartozik az is, hogy egyes állításait magyaráznia kell (esetleg belátni azok téves voltát), valamint az is, hogy azok, akik most kívánnak szakemberekké válni, tőle kérjenek tanácsot.

A tanácsadás persze nem egyszerű dolog, pláne nem a komment mező adta lehetőségek keretén belül. Bloggerünknek be kell bizonyítania, hogy képes megérteni az absztrakt módon felvázolt problémát és a problémára oly választ adni – amennyiben az lehetséges -, amely azt megoldja. A tanácsadás során fontos tényezők, hogy a probléma jobb megértéséhez képesek legyünk feltenni a megfelelő kérdéseket, elemezzük azokat, elegendő ismeretünk legyen az adott témában, a válaszunkat meggyőző érvekkel tudjuk magyarázni, és mindezt adjuk át a másik számára is érthetően.

Tanácsadónak lenni nem könnyű dolog,  azonban ahogy a bloggal együtt bloggerünk ismeretei is fejlődnek, úgy gyakorolja a kezdeti, egyszerű kérdésektől az összetettebb problémákig a problémamegoldás művészetét.

A szakember.

Szerintem a szakember indul a legrosszabb lappal. Ő az, akinek kisujjában van az egész szakma, és nem tudsz olyat kérdezni, amire nem tud válaszolni. Még akkor is, ha a válaszait legtöbbször nem érted meg, mert olyan (számára) alapvető információkra hivatkozik, amik számodra ismeretlenek.

A szakember azért kezd(het) blogba, mert szeretné, ha nevét és szakmai tudását nem csak szűkebb szakmai fórumokon, de szerte a világon megismernék és elismernék. Egy szakember is lehet hiú, és különben is, azt hallotta, hogy blogot írni most divat, és a szomszéd Józsikát is a blogja miatt hívták webdesignernek valahova.

Szakemberünk egyébként nem feltétlenül informatikus, de ismeri az alapvető számítástechnikai dolgokat. Pl. be tudja kapcsolni a számítógépet, tudja mi az a böngésző, és tud levelet írni. Szakemberünk kikeresi a számára megfelelő ingenes blogplatformot, és a default sablonbeállítással blogba kezd.

Szakemberünk a kezdetben csapong a témák között, magasívő értekezletet folytat azokról a problémákról, amellyel mindennapi munkája során találkozott. Valószínűleg nem érdekli, hogy hányan látogatják az oldalát, azt se tudja, hogy ezt lehet mérni.

A keresőmotorok azonban olyanok, hogy azokat az információkat is kereshetővé teszik, amelyeket a szakember írt. Mind kezdők, mind tapasztalattal rendelkezők elkezdik látogatni a blogját, az információ szájpropaganda útján terjed: íme a géniusz blogja, ahol minden kérdésedre választ találhatsz.

Még ha a kezdetben el is rettenti a kérdezőket száraz és túlságosan is szakmai kifejezés módja, akad egy bátor vállalkozó, aki megtöri a csendet. A kérdésre válasz jön, a válaszra újabb kérdés, és a szakembernek lassan meg kell tanulnia úgy fogalmazni, hogy mások is megértsék, amit mond. Amint ez a lépés sikerül, a szakemberből tanácsadó lett.

A szakember egyébként egy kiváncsi lény, szereti tudni, hogy mitől működnek bizonyos dolgok. Ahogy halad előre a blogírással, ahogy egyre több kérdést tesznek fel neki a blogján, úgy nő benne a kiváncsiság, hogy megértse, miért működnek a blogok. Blogról blogoló oldalakra jut el, ahol megismeri a blogírás rejtelmeit, oldalakra, ahol közösségi marketingről, personal brandingről, közösségi hálózatokrol és hírnévről hall. Találkozni fog SEO-val és webdesign oldalakkal.

A blogja lassú átalakulásba kezd, amelynek hátterében ezek a technikai jellegű információk találhatóak. Statisztikákat néz, keresőszavak analizál, válaszol a hozzászólásokra, rendszeresen ír, tematikát épít, sorozatokat szerkeszt. A szakember most már bloggernek nevezi magát.

A tanácsadó.

Ha a szakembernek van a legrosszabb lapja, akkor a tanácsadó indul a legjobb leosztással. Ismeri a szakmát, még ha nem is olyan mélységekben, mint a szakember, de eléggé ahhoz, hogy segítséget tudjon adni a felmerülő problémák kezeléséhez. A tanácsadó tudja, hogy abból él, minnél többen akarják a tanácsait meghallgatni, ezért úgy dönt, hogy blogba kezd.

A szakemberhez hasonlóan keres egy szimpatikus blogplatformot, és elindítja a blogját. A blogon a szakemberéhez hasonlóan az éppen aktuális feladatokat oldja meg. Számára a kihívás abban lehet, hogy élő beszédét papírra vesse, viszont legtöbbször mások számára is érthetően tudja összefoglalni a probléma felvetésétől a megoldásig terjedő utat.

Ahogy a bloggert, a szakembert, úgy a tanácsadót is megtalálják a kérdezők (akik jellemzően kevesebbet tudnak mint ő), akik a tanácsokból arra következtetnek, hogy egyrészt egy szakemberrel találkoztak, másrészt végre valaki érthetően tud válaszolni is a kérdésre.

A tanácsadó persze nem akarja a kérdéseket válasz nélkül hagyni, ezért utánanéz a szakirodalomban és válaszokat keres. Ha a kérdésre a válasz nem egyértelmű, akkor egy kis “proof of concept”-et is előállít, válaszát bizonyítandó.

A tanácsadóból nem feltétlenül válik szakember, mert a leggyakoribb kérdésekre anélkül tud válaszolni, hogy olyan, részletekbe menő ismeretekkel rendelkezzen, mint a szakember. A tanácsadónak csak az irányt kell tudnia, nem pedig elvégezni a probléma megoldásához vezető lépéseket.

Ahogy a szakember, úgy a tanácsadó is egy kiváncsi lény. Mivel szeretné minnél jobban kihasználni a blog nyujtotta előnyöket, ezért bővíteni akarja ismereteit a blogokról. Blogról blogoló oldalakra jut el, ahol megismeri a blogírás rejtelmeit, oldalakra, ahol közösségi marketingről, personal brandingről, közösségi hálózatokrol és hírnévről hall. Találkozni fog SEO-val és webdesign oldalakkal.

A tanácsadó blogja is lassú átalakulásba kezd, melynek végén már ő is bloggernek nevezi magát.

Összegzés

Semmi sem történik egyik napról a másikra. Csak azért,  mert valaki jó a fenti szerepek egyikében, még nem biztos, hogy az összes többiben is jó lesz. Kitartás és rendszeresség kérdése. A cél legvégső soron a netes image, az én-márka kialakítása, a hírnév megalapozása. A blog, mint marketing eszköz van jelen a történetben. Lehet használni, és természetesen lehet rosszul is használni. Fontos lépés a kiváncsiság megléte: mitől és miért működik a blog. Ha az a rész kimarad, akkor a blog írója nem fogja hatékonyan használni a blog adta lehetőségeket.

Végső soron pedig akár nulla ismeretekkel is elindulhat az ember. Az is felépítheti szakmai ismereteit és hírneveit (akár párhuzamosan is), aki még sose írt blogot. Learning  by doing. Ami ez esetben mind a szakmára, mind a blogger létre igaz lesz.

Nyiri Péter

2017 eleje óta foglalkozom blogírással és 2010 óta internet marketinggel. Az a célom, hogy segítsek neked blogodat, honlapodat vállalkozásod szolgálatába állítani, hogy ezzel növeld a bevételed.

Click Here to Leave a Comment Below

Leave a Comment:

Nyerj egy blog sablont - 60,000 Ft értékben!

%d blogger ezt szereti: