Orvosi blogok világversenye: Magyar résztvevővel! [MedIQ]

A világ legrangosabb kifejezetten orvosi blogversenye a Medgadget Weblog Awards, melynek a technológiai díját 2008-ban az angol blogom, a Scienceroll.com, nyerte meg.

2010-ben újra indul a verseny és a Scienceroll döntőbe került a Best Medical Technologies/Informatics Weblog kategóriában. A verseny nagyon nehéz, kiváló résztvevőkkel, így minden szavazat aranyat ér.

Online orvosi rádiók [MedIQ]

2008. márciusában egyszer hajnali 2:30-kor adtam egy órás interjút Doctor Anonymous-nak, az orvosi blogvilág első online rádiós dokijának. Érdekes élmény volt és Doctor A. azóta is szervezi csatornáját, melynek egész nemzetközi hallgatótábora van.

Konzílium 2.0: Magyar orvosi blogkarnevál [MedIQ]

2007-ben kezdtem bele az első magyar orvosi blogkarneválba, melyben 10 részen keresztül gyűjtöttem össze hétről hétre a magyar orvosi blogok legjobb írásait. Mivel akkoriban kevesen voltunk még, nem volt erőm külső segítség nélkül fenntartani. Most nagy örömömre szolgál bemutatni a Konzílium 2.0-t, egy igazi orvosi blogkarnevált, melyet Dr. Horváth Tamás szervezett meg. Minden alkalommal egy betegséget, tünetet járnak végig nemcsak az orvosi, de a tudományos bloggerek is.

Blogvilág [Gastrodamus]

A blogolásba bizony bele lehet bódulni könnyen. Egyfajta függőség alakul ki, az ember mindig töri a fejét, mit írjon, miről írjon, aztán lesi a kommenteket, gyakrabban, mint kellene. Közben "átles a szomszédba", nézi, mások mit írnak, reagál rájuk, vitába bonyolódik és ebben a fecsegő néger faluban, amivé a világ az internet jóvoltából vált, már azt sem tudja, hol áll a feje, elvesztegeti minden idejét, elhanyagolja a dolgait, valóságos kapcsolatai elsorvadnak.

Mire jó és mire nem jó a kommentezés? [Webisztán]

A blog bármely bejegyzéséhez bármely regisztrált felhasználhó hozzászólhat. Ez a hozzászólás azonban nem jelenik meg egyből a blogon, hanem csak akkor, ha valamelyik szerkesztő áldását adta reá. És itt ugrik a közmondásos majom a közmondásos vízbe.  A blog minden egyes bejegyzéséhez legfeljebb 30, azaz harminc hozzászólást fogunk engedélyezni. Miután megszületik a harmincadik olyan hozzászólás, amelyet publikálásra érdemesnek tartunk, az adott bejegyzésnél lezárjuk a kommentezés lehetőségét.

Még több blog az Indexen [Webisztán]

Tegnap [Jan 18. a szerk] óta tematikusan, blokkba szedve is láthatók blogajánlók az Index címlapján. Ha összejön egy adott időpillanatban pár, egy témára felfűzhető post, akkor a szerkesztők blokkot csinálnak belőle, és felteszik a blogketrec (indexcímlapos blogajánló doboz) fölé.

A Blogvilág ajánló egy új sorozat, ahol az érdekes, blogokkal, bloggerekkel kapcsolatos cikkeket fogom közzé tenni. Ha van érdekes cikked, akkor küldd el twitteren #blogvilag taggal vagy küldj egy emailt az info kukac blogvilag.hu címre.

További érdekes témák, ötletek a Blogfórumon.

Tetszett a bejegyzés? Iratkozz fel az RSS értesítőre, a hírlevélre vagy ajánld barátaidnak a Twitteren vagy a freeblogon.
Utolsó bejegyzések:

Még nincsenek kommentek. ()

 
 

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.