Amikor először blogolni kezdtem, 2005-ben, egy a maihoz hasonló június végi napon, akkor nem gondoltam volna, hogy beleszeretek a blogokba. Még akkor sem gondoltam, amikor 2007 végén elindítottam a Blogvilág elődjét, az i-do-web-et. Mára az egyik kedvenc időtöltésemmé vált a blogolás - legtöbbször.

Szeretem

A közvetlenségéért

Az őszinteségéért. Még a szakmai blogok is személyesek, s lehet-e egy személyes médián át posztokon (éveken) keresztül hazudni? Nincs kendőzés, susmákolás, a blogger leírja a véleményét, aztán jól van. A véleményével egyet lehet érteni, vagy épp vitatni azt, szépen el lehet róla diskurálni a kommentek között. Diskurálunk, Te, az olvasó meg én, az író, szemtől szembe, még ha a hálón keresztül is, a virtuális térben.

Mert reflektorfénybe kerülnek azok, akik egyébként nem kerülnének

Nézd csak meg a Goldenblog lista döntőseit, tele vannak jobbnál jobb blogokkal, jobbnál jobb írásokkal. Mikor tudnál velük találkozni? Hol tudnád őket meghallgatni? Nézd meg a tematikus blogokat! Mennyi jó szakember van! Őket és a gondolataikat hogyan tudnám megismerni, ha nem a blogon keresztül?

Azért, amit a blogolás megtanított

A rendszerességért, a mindmapert, azért, hogy merek nagyot (nagyobbat, mint korábban) álmodni. A mindennapi írásért.

A tudásért, ami megkaphatok

Rengeteget tanultam blogokból. Megismertem más országokat és a szokásaikat, tanultam írásról, keresőoptimalizálásról és az életem optimalizálásáról, tanultam a munkámhoz, a hobbimhoz...

Persze nem csak tudás az, amit megkapok, hanem kapcsolatokat, ismerettséget: a blogok nélkül  rengeteg emberrel nem találkoztam volna, akik - különféle módokon - gazdagítják életemet.

Mert olvassátok - és nem csak a barátaim

De legfőképpen azért szeretek blogolni, mert nem csak a barátaim és ismerőseim olvasnak,  hanem Ti, kedves olvasók, megtiszteltek a bizalmatokkal. Mert önzésemben az a legfontosabb számomra, hogy sokan mások (is) úgy gondolják, hogy hasznos (esetleg szórakoztató), amit mondok. Köszönöm!

Amiért (néha) nem szeretem

Amikor lemaradok egy hírről

Pontosabban, amikor későn ér el hozzám egy hír, amiről már mindenki írt, amihez már nem lehet mit mondani. Mert írhatok én napokkal később is valamiről, ha ki tudom egészíteni vagy más megvilágosításba tudom helyezni. De arról nem írhatok, amiről már elmondtak mindent.

Ha egy bejegyzés nem kerül főoldalra / turulmeme-be

Biztos mindenki ismeri a frusztrációt, órákon vagy napokon keresztül készül egy bejegyzés, leellenőriz minden állítást, feltalálja a spanyolviaszt - és nem kerül ki a blogszolgáltató főoldalára, nem látja viszont a verítékes munkával megírt világmegváltó bejegyzést a turulmeme-n.

Ilyenkor egy világ dől össze bennem, úgy érzem, nem értettetek meg. Újra átolvasom a bejegyzést, és azon rágódom, hogy mit kellett volna másképp írnom, hogy úgy érezzétek "Na, ez az, ezt meg kell mutatnom a többieknek is!"

Mert (még) nem fedezi a számláimat

Igen, az a nagy álmom, hogy Darren Rowse-hoz hasonlóan abból éljek, hogy blogot írok, és néha elszomorít, hogy ettől még azért messze vagyunk mi, magyarul írók.

Te hogy érzel a blogolás íránt?

Megosztod velünk a kommentben?

Fotó kredit: Grafik Mekanik